Jópofa ünnep ez a Valentin nap. Már akinek.
Sokan pecázgatunk, hol itt, hol ott dobjuk be a csalit, kapás sehol.
Ha időnként van kapás, visszadobjuk, mert valamiért nem megfelelő, vagy kificánkol a kezeink közül.
Tovább lógatjuk a pecabotot és az …..orrunkat.
Kapás van, kifogtuk! Aztán később derül ki …………, hogy mégsem jó!
Mi az oka?
Rossz a csali, vastag vagy túl vékony a horog? Türelmetlenek vagyunk? Nincs erőnk a kifárasztáshoz, vagy csak nincs szerencsénk? Valamit elrontunk?
Sokan tesszük fel ezeket a kérdéseket magunknak!
Te kellenél saját magadnak?
Őszintén válaszoljunk.
Mi az ami nem belülről jön, ami felvett szokás, hogy alkalmazkodjunk a környezetünkhöz, hogy képmutassunk, mert úgy gondoljuk, majd így jobban elfogadnak?
Ha már tudod, dobd el, mert az nem te vagy.
Így őszintén már kellenél magadnak?
Ha belsődet már megtisztítottad, külsőd automatikusan változni fog, hidd el, előnyödre!
Álarc nélkül már nem ijesztjük el a “halacskát”!
Mindenki felvesz a kor előre haladtával olyan szokásokat, ami nem ő. Szokásaink rabja, foglya leszünk. Amíg ezt a béklyót nem vetjük le, és igazi énünk, az a gyermeki nem bukkan elő ismét, őszinte, kölcsönösségen alapuló kapcsolatot nem tudunk teremteni.
De ha ezen az akadályon túljutottunk, és marad belőle egy baráti, testvéri viszony, tele őszinteséggel, bizalommal a másik iránt, az az igazi kapcsolat.
Persze a belső tisztítás nem csak a mi feladatunk, hanem a másik félé is.
De tegyük meg mi az első lépést!
Kellenél saját magadnak?
Üdv Mindenkinek és olvassátok ezt a verset kellő figyelemmel: Andi ♥
“Wass Albert: Kerítések
Az ösvényre kerítést fontak,
hogy ott legény ne járjon át.
Azt hitték, elriasztják ezzel,
az ostobák.
Ma mindenki kerítést épít,
álomból, csókból, hazugságból,
az útra, melyen az Idő
kacagva fut ki a világból.
Az utacskákról innen-onnan
sok-sok kis kerítés kinő:
nagyot kacag és általlépi
a betyár Idő.”
Fotók: Pinterest
