Boudoir a Butikomban

Botrány Prabal Gurung bemutatóján a New York-i divathéten.

Kevesek előtt ismert Prabal Gurung divattervező neve. Pedig többek között szívesen viseli kreációit Michelle Obama, Katalin hercegnő, Kate Hudson, Zoe Saldana, Demi Moore, Anne Hathaway, Sarah Jessica Parker és sorolhatnám a legjobban öltözött hírességeket. Prabal Gurung3

1979-ben Szingapúrban született, nepáli származású. Katmanduban nőtt fel. Tervezési karrierje Új-Delhiben, Indiában kezdődött, itt tanulta ki a szakmát, indiai divatházaknál tanoncoskodott. Később Melbourne-ben és Londonban segédkezett stylistként. 1999-ben New York-ba költözött, ahol a Donna Karen-hez került, miközben a Parsons Divat iskolába járt.  Az első évben elnyerte a legjobb tervező címet. prabal18f-web

Ezután két évet töltött Cynthia Rowley tervezői csapatában, s nem sokára a tervezés az Ő irányítása alá került. 5 sikeres év után, elindította saját saját márkáját Prabal Gurung néven és 2009-ben debütált a New York-i divathéten saját kollekciójával.

2010-ben több kitüntetést is kapott. Hatalmas ismertségre tett szert, ruháit örömmel fogadták a hírességek és máig szívesen viselik.

2013-ban megkapta az amerikai állampolgárságot.

 

Ruháit sokszor áthatja az orientális stílus, de amellett, hogy alapvetően egyszerűek, rendkívül nőies. Talán ezért is hordják előszeretettel, hiszen nem hivalkodó, elegánsak a kreációi.Prabal Gurung2

Nem véletlen, hogy előnyben részesítik a legjobban öltözött hírességek.

Mivel élete nincs kitűzdelve botránykövekkel, szimpatikus személyisége nagyon megnyerő, ezért volt roppant meglepő, hogy 2014.02.08.-án egy dilinyós fiatalember miért pont az Ő showját részesítette előnyben egy sajátos performanszhoz.

1766bcbed86fb29b_Kate-Hudson-at-AmFAR_xxxlarge_0Az új téli kollekciót mongol törzsi hatás ihlette, dominált a szürke, a fehér, a bordó, a modellek által viselt ruhákon a nyérc, róka, bárány prém kapott helyet, s a túlméretezett kasmír pulóverek izgalmas, hordható kombinációja jellemezte a show-t.

A szoknyák, a ruhák többnyire asszimetrikusak voltak, az anyagok chifon, a sarong, a tüll, díszítésként a strucctoll.

Felvonultatott swarovski kristállyal díszített gyönyörű ruhákat. Lehet, hogy valamelyiket az Oscar díj átadón is látni fogjuk.

 

Prabal-Gurung-RF14-0684Prabal-Gurung-RF14-0557Prabal-Gurung-RF14-0329

És íme a fiatalember. A közönség elég nyugodtan fogadta a helyzetet, amíg a biztonságiak rendet teremtettek. 🙂

prabal-streaker-featured

 

 

 

Üdv Mindenkinek: Andi

Amennyiben szeretnél ingyenes stílus tanácsadást, küldj egy egész alakos fotót az info@butikom.hu e-mail címre. A Butikom stylist hamarosan válaszol.

 

Fotók: Pinterest, Fashionista.com

 

 

 

 

 

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!